Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az OKIN KFT.-nél üzemlátogatáson a testület

2010.08.11

Az OKIN KFT.-nél üzemlátogatáson a testület

 


Üzemlátogatáson vett részt Hajdúdorog Város Képviselő-testülete, annak érdekében, hogy árnyaltabb képpel rendelkezzenek a 2010. július 21-én tartott Rendkívüli Képviselő-testületi ülésen, amelyen az OKIN Hungary Kft. hajdúdorogi telephelyének megvásárlása volt a fő napirendi pont.

A körút során betekintést nyerhettünk Qupers Műanyagfeldolgozó és Szerszámkészítő Kft. valamint az OKIN Hungary Kft. által használt területekre.

Kozári Vilmos az OKIN Hungary képviselőjétől megtudhattuk, hogy a Phoenix Mecano cég 2010 végéig folytatná a termelést Hajdúdorogon, és 15 fröccsöntő gép üzemi alkalmazását tervezi, ami 30-35 fő alkalmazását oldja meg. Kifejtette, hogy a Qupers-szel azért is érdemes számolni, mert a cég hosszú távra rendezkedett be, ezt az épületen végzett felújításai és egyéb befektetései is mutatják.

A cégvezetés szeretné, ha a terület önkormányzati tulajdonba kerülne, így a város és a közösség érdekeit szolgálhatná. Felkérte a Képviselő-testület megjelent tagjait, hogy a termelési kockázatok vállalása, értelmezése mellett mérlegeljék még egyszer a döntésüket.

Hajdúdorog Város Képviselő-testülete 2010. július 21-én a telephely megvásárlása mellett döntött, a finanszírozás módjáról 2010. július 28.-i Rendkívüli Képviselő-testületi ülésen született döntés.

Kiemelés Mosolygó Marietta cikkéből.

A teljes cikket a következő címen olvashatják:

www.hajdudorog.hu/hirek/uzemlatogatason_a_testulet_100729

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gumimaci820414@freemail.hu

(egy okinos, 2010.09.24 06:52)

Nagyon várjuk már az új munkahelyeket, mert szerintünk egy okinos dolgozónak sem célja, hogy segélyért kunyeráljon, eddig sem ezért dolgoztunk.

qp@qupoers.hu

(Quperses, 2010.08.16 20:13)

A városnak viszont támogatnia kellene a vállalkozások létrejöttét. HA vállalkozni akarok tudjak bemenni az önkormányzathoz és segítsenek, ne az legyen a válasz, hogy menjek és keressek egy ügyvédet... Legyen segítségnyújtás, tájékoztatás, érdekképviselet...lehetőleg mielőtt csődbe megy a vállalkozó.

Hajdúdorog

(Katalin, 2010.08.14 11:29)

Engem nem érdekel, hogy kié csak munka legyen.
Mindegy ki lesz úgy is csak minimálbért fizet, de legalább itt van helyben és nem kell messzire utazni !

Hajdúdorog

(K.Ferenc, 2010.08.13 09:30)

Én szerintem meg jobb a városnak, ha a város tulajdonában lesz a terület és a város fogja bérbe adni a bérlőknek. Ez legalább folyamatos bevételt fog jelenteni a város számára.
Ezen kívül így legalább könnyebben fognak tudni komolyabb cégek betelepülni és munkahelyeket teremteni, hiszen éppen erre lenne szükség !!!

qp@qupoers.hu

(Quperses, 2010.08.12 06:27)

Jah, a Phoenixnek mióta vannak gépei? :)
Amúgymeg a hosszútávu berendezkedésre nem utal az, hogy bérelt gépei vannak, amit meg vett, az EU pénzből van...

qp@qupoers.hu

(Quperses, 2010.08.12 06:24)

A Quperssel azért is érdemes számolni, mert a tulajdonos rajta van az apeh feketelistán a céggel együtt, a dolgozók több hét kérdéssel kapnak fizetést és A CÉG MÉG MINDÍG TARTOZIK AZ IPARŰZÉSI ADÓVAL.

De Bélának lesz még egy Mercije...

HAJDÚDOROG

(Egy volt OKINOS, 2010.08.11 21:29)

Nem lehetett volna az OKINT megmenteni ?
Persze ez lehet hogy hülye kérdés.

Hajdúdorog

(N. Zoli, 2010.08.11 21:26)

Én azt mondom, hogy így legalább van esély, hogy munkahely legyen és nem a lepusztulás lesz a sorsa.

Hajdúdorog

(Petrován Pál, 2010.08.11 20:53)

Na végre már valami nagyon komoly előre lépés is történik. Így nem csak elbocsátások lesznek, de új munkahelyek is alakulnak.
Gratulálok a polgármesternek és a képviselőknek !

HAJDÚDOROG

(Kiemelés a cikkből, 2010.08.11 20:49)

Kiemelés a cikkből:
Már jelentkezett négy komolyabb érdeklődő, akik a legkülönfélébb célra hasznosítanák a telephelyet. A cégek profiljában logisztika, vasipari tervezés és állateledel gyártás is szerepel.
Remélem, hogy sikerül.

hajdúdorog

(J.A., 2010.08.11 20:45)

Hallottam, hogy több cég is jelentkezett a helyek bérlésére. Tudja valaki, hogy kik a jelentkezők ?

HAJDÚDOROG

(MODERÁTOR, 2010.08.11 20:33)

SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS.